UPDATE-2020 - A GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETÉT ITT OLVASHATOD

„Fontosnak tartjuk a kezdeményezését, a trichotillomania ténylegesen egy rendkívül alul diagnosztizált kórkép” - Írta nekem egy pszichiáter nem olyan régen. A könyv, amit bemutatok ezen a honlapon (és természetesen más források is igazolják ezt a tényt) leírja, hogy mindenki hajtépési szokása igen egyedi. Más okból, más indíttatásból, más motivációból történik, egy igen komplex betegség ez. Van, hogy a hajtépés szokása elmúlik magától. Vannak olyan esetek is, hogy az emberek képesek egy bizonyos szinten tartani ezt úgy, hogy nem okoz nekik zavart a mindennapi életben. De vannak, akiknél a hajtépés egy komoly problémává válik, ekkor nevezzük trichotillomania-nak, mely komoly kihívást jelent mind annak, aki ebben szenved, mind a szülőknek, hiszen a gyógyulási folyamat türelmet, motivációt, megértést igényel mindkét fél részéről, orvosi részről pedig szakértelmet, tapasztalatot.

Hogy mikor tudod meg, hogy Neked ez nem „csak” egy rossz szokás, hanem talán már egy komolyabb probléma? Ezek lehetnek rá figyelmeztető jelek:

- Ha szemmel láthatólag ártasz vele magadnak, ha bántod, sebesíted magad vele
- Ha olyan sok időt töltesz a hajtépéssel, hogy az zavarja más tevékenységeidet.
- Ha szorongást, aggódást okoz neked és/vagy
- ha feszültséget vagy vitát okoz a családban
- ha 3 hónapnál tovább áll fenn a hajtépés és nem múlik el magától
- Ha tettél már a hajadban olyan jelentős kárt, hogy nehéz elfedni, takargatni!
- Ha valahogy nem vagy képes abbahagyni, vagy kontrollálni a hajtépést annak ellenére, hogy szeretnéd!


Külföldi támogató honlapok, nagyon hasznos információkkal:

Amerikai hivatalos oldal: https://www.bfrb.org/learn-about-bfrbs/trichotillomania
Angliai támogató oldal: http://trichotillomania.co.uk/
Kanadai támogató oldal: http://www.canadianbfrb.org/
Németországi támogató oldal: http://www.trich.de
Facebook-csoportok (külföldi): https://www.facebook.com/groups/trichotillomania/?fref=ts
https://www.facebook.com/groups/TrichotillomaniaHope/
Itt pedig bejelölheted magad a világ „trichotillomania térképén” és olvashatsz mások történetéről, életéről is: https://www.diseasemaps.org/trichotillomania/

Van egy amerikai viselkedésterápiás könyv, melyet a Könyvek menüpontban bemutatok. Ez részletesen ír a Trichotillomania-ról, külön részt szentelve a szülőknek, a gyakori kérdéseknek, a helyettesítő stratégiáknak, a visszaesések kelelésének. Az általam írt 17 oldalas magyar összefoglaló a szerzők engedélyével közölve ITT olvasható, letölthető!!

A facebook támogató csoporthoz való csatlakozást nagyon ajánlom, mert fantasztikus!! Ugyanolyan gondokkal, örömökkel találkozhatsz, nagyon kedves emberek vannak benne és a reményre, a támogatásra teszik a hangsúlyt! Angolul van, talán kell hozzá szótárt használnod, ahogy nekem is, de megéri és ingyen gyarapíthatod a nyelvtudásodat is!


Terápiák: kognitív viselkedésterápia (bővebben lásd: lentebb, valamint a lefordított könyv összefoglalójában a Könyvek menüpont alatt, illetve a Kutatás, publikációk menüpont alatt)
Probiotikum: Lásd itt lejjebb és a Kutatás, publikációk menüpontban!
Gyógyszerek, NAC (N-acetil-L-cisztein): bővebben lásd a Kutatás, publikációk menüpont alatt.
Kiegészítő dolgok (főleg depresszió, szorongás esetén):
bővebben lásd a Sport, életmód valamint a Remény menüpontok alatt.


Gyerekeknek, szüleiknek:


Fontos tudnod, hogy ez egy létező betegség, mely kerek-e világon nagyon sok, több millió embert érint. Sikerült csatlakoznom a facebook-on egy „Trichotillomania Support Group” amerikai támogató csoporthoz és megdöbbenve láttam, hogy 10.000 tagja van (rá tudsz keresni Te is a facebook-on, ha ezt beírod), de csak Amerikában ez kb. 5 millió embert érint!! Élnek ezzel emberek Amerikában, Brazíliában, Angliában, a Fülöp-szigeteken és valószínűleg az összes országban s ugyanazt élik meg mint Te vagy én. Egyáltalán nem kell, nem szabad szégyelleni, hiszen ez nem a Te hibád és nem is a szüleid hibája! Ha otthon megértik, s tudtok együtt megoldást keresni, az nagyon jó. Ha nem, akkor is próbálj meg segítséget kérni, mert bár van, amikor ez elcsendesedik, elmúlik magától, de sok esetben pont hogy súlyosbodik, ha kezeletlen.
Vannak módszerek, melyekkel lehet komoly eredményt elérni a hajtépés megfelelő kontrollálásának időben való megtanulásában. Egy jó szakember sokat tud segíteni, de a lényeg: ugyanolyan jó vagy mint más, csak ezzel a furcsa szokással. Ha nem mersz egyedül elkezdeni keresgélni vagy nem mersz senkinek jelezni, írj nekem nyugodtan, akkor szívesen segítek az elindulásban ☺

Másnak is annyi rossz szokása van: körömrágás, stb, stb, csak azok nem ennyire feltűnőek. Érdemes foglalkozni vele, mert később egyre nehezebb ezzel foglalkozni, de ne vádold és ne szégyelld magad!! Egy kis önismeret amúgy sem árt egy pszichológustól, igazából ezt már suliban kéne tanítani mindenkinek, ahogy pl. a földrajzot is - általa sokkal többet fogsz tudni, mint azok, akik nem vesznek ilyen ’órákat’ és sokkal stabilabban tudsz helyt állni a nagybetűs életben majd. Ez tuti!! Sajnálom, hogy nekem ez akkor kimaradt, de nincsenek véletlenek, csak nagyobb küzdelmek árán jutok el a kívánt eredményhez most.

A hajtépés általában 8-13 éves kor között kezdődik el, de ebben is vannak kivételek. Nem olyan ritka, mint azt gondolná az ember, a lakosság 3-4%-át érinti Magyarországon is, szerte a világban pedig milliók szenvednek tőle. Évek során hozzá társulhat depresszió, szorongás, szociális fóbia, a sok rejtőzködés, titkolózás, a hajhiányból adódó önértékelési problémák, bizonyos helyzetek, helyek (pl.:meghitt kapcsolatok, szeles, huzatos helyek) hosszú évekig való elkerülésének következményeként. Ezért is lenne fontos időben „elcsípni”, beszélni róla, hiszen az időben való kezeléshez jutás egy fontos kulcsa ennek a betegségnek. Ezért is készítettem ezt a honlapot

A ma legáltalánosabban elfogadott terápia a hajtépésre a kognitív-viselkedésterápia.
(Természetesen emellett sok minden más is segítheti, kiegészítheti a gyógyulás folyamatát, ezekről írok még a honlapon a Kutatás, a Sport, életmódés a Rólam menüpontok alatt). A könyv, amit itt bemutatok, egy komplex viselkedésterápiás könyv rövid összefoglalója, de természetesen több más terápiás út is van. Ez a könyv elsősorban gyerekeknek, fiataloknak íródott (a kogn.-viselkedésterápia persze minden korosztálynak hasznos lehet).
A magyar, általam írt 17 oldalas összefoglalót lásd fentebb.

A könyvben a gyermek egy képzeletbeli segítőt kap maga mellé (Sample Sally), aki szintén trichotillomániában szenved és előtte első lépésként végigmegy a kapott feladatokon. Fantasztikusan motiválónak találom ezt, hiszen már itt is érezheti mindenki, hogy nincsen egyedül. A kitöltendő feladatok kézzelfoghatóvá teszik a mindennapi munkát és szemléletesebbé az elért eredményeket. Minden lecke végén egy ajándék puzzle darab várja, amiből a végén egy különös kép formálódik, ami képi formában is mindig vele marad.
A szerzőpáros több ezer gyermeknek segített már vele, gyakorló terapeuták, az Ő tanúságuk szerint a könyv végigcsinálható szülőkkel is. Természetesen terapeutával is, ha van rá mód és fiatal felnőttként akár egyedül is, ha az ember érez rá elég motivációt, erőt, kitartást. Azt hiszem, ha 20 évvel ezelőtt hallunk róla a szüleimmel, máshogy alakul sok minden.

Fiatal felnőtteknek, akiknek már régebben kezdődött el ez a betegség:


Nekünk talán egy kicsit nehezebb, hiszen egy régebb óta meglévő, berögzült szokással, betegséggel kell nap mint nap „találkoznunk”, de persze nem reménytelen. A kognitív-viselkedésterápia, kiegészítve esetleg egyéb gyógymódokkal, sporttal és persze a legfontosabb hozzávalóval a Reménnyel, sokat tud segíteni a gyógyulásban, a hajtépésnek egy alacsonyabb szinten való tartásában, egy harmónikusabb életvitelben. A facebook-on való támogató csoportba való csatlakozás mindenképpen sokat segíthet információkban és abban, hogy megérezzük: nem vagyunk egyedül!

Két gyógyulástörténet:


Most találtam rá erre a cikkre, mely egy gyógyulástörténet, probiotikum szedése által-a részletek benne vannak:
https://howicuredmyhairpulling.wordpress.com/2014/07/23/how-i-cured-my-own-chronic-hair-pulling-trichotillomania-ocd/

https://www.amazon.com/Ultimate-Probiotic-Billion-Veggie-Capsules/dp/B00AU1EXMU
Ő ezt a terméket írta és szedte!

További tudományos írások a témában a Kutatás menüpont alatt olvashatóak!
A facebook csoportban is írta egy lány, hogy teljesen meggyógyult probiotikum segítségével és máshol is olvastam erről, ezért kezdtem el kutakodni ezzel kapcsolatosan, bemásolom ide, amiket írt: (magyar mértékegységben kifejezve a 30, 50, 100 billion strength, ahol a billion az 10^9(tíz a kilencediken-t) jelent.

„I started pulling when I was in 5th or 6th grade. Continued for 35 years! Hats, wigs, weaves, drugs, therapies... all of it. Last year i started taking probiotics because I happened to read somewhere that it helped someone else. After about 5 months taking one capsule a day... my hairdresser said I could probably take my wig off. I was shocked to discover that I had stopped pulling! No urge, no picking my scalp or zoning out etc. Just stopped. I am almost one year pull free. It's incredible. I go to a regular salon to get my hair done. Last weekend I went swimming in a big public pool in Vegas. These are things I've avoided my whole life. I have been trying to get the word out on FB in case the probiotics could help anyone else!! Check into it... the gut/brain connection and how probiotics change the gut and then change the mind."

„Akkor kezdtem el tépni a hajamat, amikor 5-es vagy 6-os voltam. És 35 évig folytatódott!! Sapkák, parókák, gyógyszerek, terápia, minden létező dolog! Múlt évben elkezdtem szedni egy probiotikumot, mert olvastam valahol, hogy valakinek ez segített. Napi 1 kapszula 5 hónapig való szedése után…a fodrászom mondta, hogy megpróbálhatnám már levenni a parókát. Sokkolt, mikor felfedeztem, hogy tulajdonképpen abbahagytam a tépést! Semmi kényszer, semmi tépkedés sehonnan. Csak abbahagytam. Szinte 1 éve vagyok hajtépés-mentes. Hihetetlen!Egy rendes fodrászhoz megyek levágatni a hajam. Múlt hétvégén egy nagy uszodába mentem Vegasba úszni. Ezeket a dolgokat egész életemben kerülnöm kellett. Nézzetek utána Ti is…a bél/agy kapcsolatnak és hogy hogy képes a probiotikum helyrehozni a bélrendszer egyensúlyát és ezáltal az agyi folyamatokat.”

"I take refrigerated capsules, 100 billion strength, I take one per day, and I just buy any brand that is on sale. There are powders and shakes and yogurts and many different ways to get your probiotics... I just happened to start with the capsules and when I realized I had stopped pulling, I never tried anything else! It's changed my life, hope it can help others as well!! It took about 5-6 months for me to notice that my pulling had stopped. So be persistent! If you have taken antibiotics throughout your life, these could be a culprit!! Look into the gut/brain connection. Lots of new studies happening with probiotics for OCD, ADD, ADHD, even cancer and autism!"

„100 billion strength erősségűt szedtem, napi 1-et. Én ezzel próbálkoztam és mikor észrevettem, hogy abbahagytam a tépést, nem próbáltam ki más félét. Nekem megváltoztatta az életemet, remélem, hogy másoknak is tud segíteni!! 5-6 hónap is eltelt míg észrevettem a teljes hatást, tehát legyetek türelmesek! Sok új tanulmány született arról, hogy a probiotikum segíthet OCD(kényszerbetegségek)-ben, ADD, ADHD(figyelemzavar, hiperaktivitás szindróma), sőt még rák és autizmus gyógyításában is!”

Ötletes Applikáció okostelefonra:



Szintén a csoportban olvastam, hogy valaki már 1 éve hajtépés-mentes. Többen kérdezték, hogy hogyan? Azt írta, letöltött egy applikációt, Quit That! a neve, itt olvasható róla, ez segített neki és sokaknak még, ahogy olvasom a kiírásokat a facebook-on:
https://itunes.apple.com/us/app/quit-that-track-how-long-since-you-stopped-your-bad/id909400800?mt=8

Ingyenes, állítólag egyszerű használni és játékosan segít a mindennapokban véghezvinni azt a célt, amit az ember kitűz magának a számára zavaró rossz szokása elhagyásában (be lehet állítani, hogy mi az illető saját rossz szokása és erre nézi, tehát a hajtépést is be lehet írni). Azt írta, hogy nagyon motiváló tud lenni mindezt vizuálisan látni, végigkövetni (Hát igen, ezek a fejlesztések régen biztosan nem voltak elérhetőek, most talán érdemes megpróbálni, ha már léteznek!) Cigizésnél még azt is számolja, mennyi a megtakarított pénz mióta valaki nem cigizik  Jó ötlet!


Leírok itt még egy érdekes saját, mostani tapasztalatot: Lenyirattam nagyon rövidre, 2-3 mm hosszúra a hajamat(kicsit buddhista style ), hogy tényleg esélyem se legyen tépni, kíméljem a fejbőrömet, stb. Ami érdekes, hogy a kényszer is eltűnt a hajvágással együtt, nem vagyok feszültebb, pedig azt hittem hiányozni fog, sőt egy ’felszabadultság’ érzést jelent. Lehet, hogy megcsinálom ezt néhány hónapig, parókát hordva addig, érdekes, így talán a kényszer is redukálódik közben…Nyilván ez nem egy végleges megoldás, de lehet egy jó viselkedésterápiás eszköz. A trichotillomania facebook csoportban is olvastam nemrég, hogy nagyon sokan csinálják ezt, de tényleg több hónap kell, hogy változhasson így a szokás (valaki szerint 1-2 év is.)

Gyógyszerekről:


Minden emberi szervezet más és más, ezt megtapasztaltam én is. A fent említett könyvből idézem ezt a részt, hiszen én ebben nem vagyok kompetens. Amit a facebook-csoportban több ezer ember esetében látok, hogy valóban mindenki máshogy reagál a gyógyszerekre, volt akinek valamelyik bevált, a másik pedig pont attól lett rosszabbul, ezért ez nagyon változó.

"Mindeddig még nem fedeztek fel olyan gyógyszert, ami megbízhatóan megszüntetné vagy legalább egy állandó élhetőbb szintre csökkenteni tudná mindenkinél a hajtépés mértékét. Mivel minden egyes ember hajtépési problémája egyedi, ezért még ha holnap fel is fedeznének egy gyógyszert, nem biztos, hogy mindenkinél hatna. Ez nem jelenti azt, hogy a gyógyszerek hatástalanok. Míg a kutatások folynak tovább ebben az irányban, addig számos különböző fajta gyógyszerről derült ki, hogy bizonyos embereknek segítség volt. Általában ezek a gyógyszerek más kísérő tünetek csökkentésével segítettek (pl: depresszió, szorongás, hiperaktivitás csökkentése) Általában azokat az antidepresszánsokat használják a TTM kezelésben, mint az OCD, vagyis a kényszerbetegségek kezelésében. Más gyógyszerek is ki lettek próbálva, mint pl. a kedélyállapot stabilizálók. Továbbá olyan gyógyszerek is, amiket a figyelem-zavaros betegeknél használnak. De fontos itt megemlíteni, hogy vannak olyan gyerekek, akiknél ezutóbbi gyógyszerek használata pont a hajtépés erősödését váltotta ki nem kívánt mellékhatásként. A gyerekek többségénél, akik tépik a hajukat, a gyógyszerek használata nem bizonyult szükségesnek. Többségük jól reagál egy átfogó kognitív-viselkedés terápiára, mint amilyen ez is, ami ebben a könyvben le van írva."
(Ruth Goldfinger Golomb-Sherrie Mansfield Vavrichek: How to solve the trichotillomania puzzle?)

Hová fordulhatunk?


Mindenképpen olyan szakembert érdemes keresni, aki jártas a kognitív-viselkedésterápiában és akinek esetleg ezen belül tapasztalata van trichotillomania kezelésében is.
Jó tudni, én is csak nem olyan régen hallottam és fedeztem fel, hogy a SOTE Klinikai Pszichológia Tanszékén gyógyító szakpszichológusokhoz be lehet jelentkezni ingyenes terápiára érvényes TAJ-kártyával és pszichiáteri beutalóval.
http://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/munkatarsaink/
illetve a terápiákról:
http://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/betegellatas-es-szakmai-profilok/pszichoterapiak/

A bejelentkezés módja egy e-mail írása a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu címre - a betegség pontos leírásával itt lehet időpontot kérni a fenti szakpszichológusokhoz. Csoportos terápiákat is tartanak itt, áprilisban indult egy Mindfullnes (tudatos jelenlét) terápiás csoport, mely szintén sokat segíthet a szorongással összefüggésben lévő betegségeknél, mint a hajtépésnél is.
Magáról a módszerről itt olvasható és le is tölthetők innen 1-1 gyakorlat, hasznos lehet:
http://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/betegellatas-es-szakmai-profilok/pszichoterapiak/

Budapesten a Nyírő Gyula Kórházban kényszerbetegségre specializálodott osztály, részleg működik :
"Az osztály kiemelt speciális profilja a kényszerbetegség vizsgálata és kezelése, melyet speciális OCD terápiás program keretében végzünk". A részletes információk itt olvashatóak:
http://nygy-opai.hu/altalanos-informaciok/betegellatas/osztalyok/87-ii-pszichiatriai-osztaly

Fiatalok, gyermekek esetében még én is igyekszek informálódni. Egy kedves barátnőm Walter Júlia pszichológus jelezte, hogy küldhetek hozzá hajtépéssel küszködő gyerekeket, Őt bátran és jó szívvel ajánlom! Együtt dolgoztunk Csepelen a Gyermekjóléti Központban, én tanítottam, Ő lelkileg hozta rendbe a gyerekeket, kifejezetten erre a területre is specializálódva!! Jelenleg még külföldön van, de ahogy hazajön leírom az elérhetőségét!